•  

     

     

Biográfia

Csepregi Éva több évtizede a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja, a Neoton Família Sztárjai együttes tagja.

Zenei tanulmányait fiatalon kezdte, már általános iskolás korában zongorázni, hegedülni tanult, majd a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt. Később az Országos Szórakoztatózenei Központ Stúdiójában végezte könnyűzenei tanulmányait, 1973-ban ORI és OSZK vizsgát tett. Hangképzést Hoffmann Ödönnél, Sík Olgánál és Nádor Magdánál tanult.

Az 1972-ben megrendezett KI MIT TUD? tehetségkutató versenyen kezdődött el a mai napig töretlenül tartó zenei pályája, ahol a Kócbabák nevű trióval lépett fel. 1973. év végén a Neoton együttessel folytatta énekesi pályáját, majd 1977-től a Kócbabákkal hivatalosan is a Neoton Família néven működő együttes tagjai lettek.

1979. januárjában felléptek a MIDEM Fesztiválon a franciaországi Cannesban, amely fordulópont volt a Neoton Família történetében, ekkor figyelt fel rájuk a külföldi szakma. Japánban indult el nemzetközi karrierjük, Newton Family néven. A világ számos országában jelent meg hanglemezük: Japánban, Spanyolországban, Koreában és további 23 országban Dél-Amerikától Európán át Ázsiáig. Külföldön az együttessel és Éva szóló kis- és nagylemezeivel összesen 144, Magyarországon 86 hanghordozójuk jelent meg.  A Neoton Família albumaiból közel 6 millió példány fogyott itthon, és 1.5 millió külföldön.

1983-ban a tokiói Yamaha World Popular Song Festival Grand Prix dalversenyen nagydíjat nyertek Végvári Ádámmal, Pásztor László-Jakab György-Hatvani Emese szerzők dalával, a Time Goes By (Holnap hajnalig) című slágerükkel. A fesztivál történetében ez volt az egyetlen nagydíj, melyet magyar művész vehetett át. 60 ország indult, 1994 versenydal közül lettek ők a legjobbak.

1985-től a skót származású dalszerzővel, Bob Heatlie-vel dolgozott együtt, aki olyan jól ismert slágerek szerzője volt, mint a Párizsi lány, Így vagy úgy, vagy az OK Gorbacsov, melyet az angol Sky Channel is bemutatott 1988-ban.

1986-ban a Szöuli Dalfesztiválon legjobb előadói díjat nyertek, majd szintén ebben az évben Éva meghívást kapott a szöuli olimpia nyitó ünnepségére, ahol a Korea című dallal lépett fel Mándoki Lászlóval.

A Neoton Família 1990. évi kettészakadása után Végvári Ádámmal és Baracs Jánossal Éva-Neoton néven folytatták.

1992-ben megszületett Bob Heatlie-vel közös fiuk, Heatlie Dávid László.

1995-ben megalakult a ’Fényszóró Kulturális Alapítvány Sérült és Halmozottan Sérült Gyermekekért’. Az alapítványban nyújtott munkájának elismeréseként kétszer is dicséretben részesült a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatójától.

1995-től 1999-ig a Ruttkai Éva Színház társulatának tagja volt, ahol több darabban is játszott, ekkor indult el színészi karrierje.

2009-ben a Budapesti Operett Színházban bemutatták a Szép nyári nap című musicalt, mely a Neoton Família legnépszerűbb dalai alapján íródott. Éva is szerepet kapott a darabban, pesti művésznőként lépett a színpadra és folyamatosan szerepelt 2016-ig. Napjainkban Neil Simon: Különterem című darabjában játszik.

Az utolsó nagy Neoton Família koncertet 1998-ban rendezték meg a Budapest Sportcsarnokban, Jakab György emlékére. Hét évvel később, 2005-ben még egyszer színpadra lépett a zenekar, maratoni három órás koncertet adva a Puskás Ferenc Stadionban.

Csepregi Éva napjainkban magyarországi fellépései mellett is számos külföldi meghívást kap. Az utóbbi években Londonban, Romániában, Szlovákiában, Ausztráliában, Floridában, Kanadában, Svédországban, New Yorkban, Arizonában, Las Vegasban, Los Angelesben és Szöulban lépett fel.

2005-től a Neoton Família Sztárjai együttes frontembereként lép színpadra Baracs Jánossal, Végvári Ádámmal, Lukács Andreával, Lukács Lászlóval és fiával Heatlie Dáviddal.

Sikerük a mai napig töretlen, számos nagysikerű koncertet adnak országszerte. Rendszeresen fellépnek a Budapest Parkban, a Papp László Sportarénában, ahol teltházas koncerteket tudhatnak maguk mögött.

Sokszor kérdezik mi a Neoton titka?: Talán, az, ahogy Éva is búcsúzik a koncertek végén:

„A Neoton dalokban benne lakik az egész Élet”

Díjai:

1983. Yamaha Grand Prix Tokió - Time Goes By (Holnap hajnalig)

1986. Seoul Song Festival - előadói díj

1987. EMERTON díj - a Kék korszak című albumért

2000. Elnöki Aranyérem

2010. Viva Comet díj - A Magyar könnyűzenéért

2017. Pest Megyéért emlékérem

2018. Story Érték-díj – Legenda kategóriában (a Neoton Família együttes tagjaival)

2019. ’A világ magyarságáért’ művészeti díj

Galéria

Koncertek

A koncertek, fellépések dátumait és további részleteket a hivatalos Facebook oldalamon, az Eseményeknél találjátok, ide kattintva

Színház

Bemutató: 2019 - Neil Simon: Különterem

A 2022. évi előadások dátumai Facebook oldalamon találhatók ide kattintva

2009. Szép nyári nap

2008. Anna csak egy van

2001. Boldog születésnapot

1998. Vidám kísértet

1997. Mégis kinek az élete

1997. Edith és Marlene

1997. Shirley Valentine

1996. A kaktusz virága

1996. Hyppolit, a lakáj

1991. Tom Parker - Fiatal messiás (rockoratórium)

Képek a színházi előadásokról

Alapítvány

A Fényszóró Kulturális Alapítvány 1995. óta dolgozik a sérült, halmozottan fogyatékos gyermekek, fiatalok, fiatal felnőttek kulturális életének színvonalasabbá tételéért. Minden embernek, így a halmozottan sérült gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek is alapvető joguk van a kultúrához, a színvonalas szórakozáshoz. Erre való igényüket kívánja támogatni az alapítvány.

Az Alapítvány weboldala itt érhető el.

Shop

Az új CD és egyéb ajándéktárgyak megrendelhetők

a Neoton Shop-ban

ide kattintva

vagy telefonon, a 30-361-6931 telefonszámon

Kapcsolat

MANAGEMENT, KONCERTSZERVEZÉS:

Szalai Gabriella

E-mail: szalaigabriella4@gmail.com

Tel.: +36 (30) 921 7950

Jegyvásárlás

"Nekünk a közönség a legfontosabb. Ti vagytok a Neoton igazi bázisa, akik az évtizedek alatt is életben tartottátok a dalokat, amik most és mindörökké Nektek szólnak."  Csepregi Éva

error: Content is protected